Rachel Hawkins - Hex Hall

Nos, ez az első hivatalos posztom. Egy könyvvéleménnyel kezdek:

Rachel Hawkins - Hex Hall
Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2014. 04. 29.
Goodreads: 3.99
10/9.5

Négy évvel korábban Sophie Mercer rádöbbent, hogy ő egy boszorkány, amiből természetesen jó pár kalamajka származott. Anyja, aki a boszorkányság képessége nélkül született, mindenben segítette őt, és csak akkor lépett kapcsolatba Sophie boszorkánymester apjával, akit a lány csak fényképről ismert, amikor nagyon szükségesnek látta. Egy napon aztán, amikor Sophie egyik bűbája meglehetősen rosszul sült el a szalagavató bálon, és túlságosan magára vonta az emberek figyelmét, apja úgy döntött, felügyeletre szorul: a Hex Hallba, egy világtól elzárt nevelőotthonba küldte őt, ami a problémás viselkedésű prodigiumok (vagyis boszorkányok, tündérek és alakváltók) gyűjtőhelye.
A hasonszőrű csodabogár tinikkel töltött első nap végére Sophie szép kis listával dicsekedhetett: három erős, szupermodell kinézetű ellenséget szerzett, egy szívdöglesztő boszorkánymester iránt érzett bimbózó szerelmet, egy ijesztő kísértet kezdte követni, és kapott egy szobatársat, akiről kiderült, hogy a suli leggyűlöltebb diákja és ráadásul vámpír. A legrosszabb azonban akkor következett be, amikor Sophie rádöbbent, hogy a diáktámadások első számú gyanúsítottja az ő szobatársa és egyetlen barátja.

A vérfagyasztó rejtélyek egyre sokasodtak, Sophie pedig kénytelen volt felkészülni a legnagyobb fenyegetésre, nevezetesen hogy egy ősi, titkos társaság mindent megtesz azért, hogy elpusztítsa a prodigiumokat  –kiváltképp őt.

Úristen!

Ezt egyszerűen nem hiszem el. Mekkora pofátlanság már, hogy egy könyv így ér véget??? MIÉÉÉÉRT?????

Na, jó, inkább elkezdem a véleményt is:

Ez a könyv egyszerűen elképesztően jó volt. Az elején kicsit ódzkodtam tőle, mert nem volt olyan izgalmas, mint amilyenre számítottam, de totál megérte továbbolvasni. Az egész Hex Hall „szörnyek nevelőotthona” nagyon jól ki lett találva. Az alakváltók, tündérek, boszorkányok és vámpír(ok) bentlakásos sulija. Imádtam. Valóságszerűen írja le a helyszíneket is (mert, hát most komolyan, és tökre így képzelek el egy prodigium-tanodát) Szerettem a szereplőket: Sophie az egyik kedvenc főhősnőmmé vált. Teljesen magamat véltem benne felfedezni. Cinikus, fanyar humora van, és szinte minden helyzetre úgy reagáltam volna, mit ő. Most, hogy így leírtam az Ő betűt, térjünk is rá Archer-re ;). Akárki olvassa ezt a könyvet, garantálom, hogy a végére (bármilyen brutálul is végződik) reménytelenül belé lesz zúgva. Én speciel már úgy az első 50 oldaltól csorgattam a nyálamat a Sophie-Archer pillanatokért. Sőőőt, csak hogy tovább fényezzem a „zúgjunk bele minél előbb könyves hapsikba” képességemet, már a legelső „rossz kutyás” jelenetnél is villogtak az érzékelőim, hogy ebből bizony „láv” lesz. Na, most, hogy az előző mondatot elláttam egy kevés idézőjellel Térjünk át a többiekre: Jennát is nagyon bírtam, mert vicces, határozott és Sophie bármikor számíthatott rá. A Három Grácia pedig elhúzhat az anyjuk vala… hol várja. Emellett Sophie szüleit is kedveltem. Az anyukája aranyos, az apukája pedig nos, nem tudom, milyen, de ettől a könyvtől jót várok.

A történet: jó volt, hogy az elején Sophie kis szerencsétlen boszi, majd se nem szerencsétlen, se nem boszi. A pincejelenetek is cukik voltak. Mégis az egyik kedvencem a bál és a bálra készülődés. Sophie olyan menő ruhát csinált magának és Jennának, hogy le kellett tennem egy pillanatra a könyvet és képzeletben gyönyörködni bennük. Aztán hát, khm, ott van az a bizonyos tánc Archer és főhősnőnk között. Kár, hogy Elodie megzavarta őket, pedig ott még történhetett volna egy s más… *sunyi fej* A legutolsó pincében történt csókról meg nem is beszéljünk!

Aztán ez az egész démon dolog is zseniális. Bevallom őszintén és szégyenkezve, én bírtam Alice-t és nem is sejtettem, hogy valami gond van vele. Persze, feltűnt, hogy csak Sophie-nak segít, de én ezt simán betudtam annak, hogy boszink különleges képességekkel rendelkezik. De az a fordulat számomra elég váratlan volt.

 Összességében ez a könyv abba a kategóriába tartozott, hogy ha olvasás közben valaki mondani akart valamit, egyszerűen ráüvöltettem, hogy NE MOST!!! bocsi anyu Nagyszerű könyv volt, imádtam minden egyes sorát. Csak ajánlani tudom.